Én már amióta az eszemet tudom mozgok valamit. Már négy éves koromban elkezdtem táncra járni és bizony azóta sem álltam meg csak egy-egy időszakra, ha mondjuk lehetőségem nem volt látogatni az edzőtermeket vagy valamilyen sérülés miatt nem tudtam mozogni. Jelenleg szintén nagyon nehézkes ez a dolog, de hihetetlen jól használható ilyen időszakban is a futás, amit hála a jó égnek az elmúlt időszakban már nagyrészt sikerült meg is szeretnem. Azt tudom mondani, hogy amint eltűnik a dolgok mögül a teljesítménykényszer, megérkezik az igazi élvezet, és amikor az ember önmaga szeretetére tesz valamit nincs jobb dolog, szóval én most már örömmel futok, és ehhez van is egy tökéletes edzőtársam, egy apple watch óra keretében, aki folyamatosan figyeli nem csak a pulzusomat, de a lépésszámomat is, és szól, jelez, ha valamit rosszul csinálok, ami hihetetlen segítség a jó edzéstechnika elsajátításához és ahhoz, hogy az ember ne terheljen félre és ne sérüljön le.
Nekem egyetlen problémám volt azzal, hogy ez az óra minden nap folyamatosan a kezemen legyen, hogy nem igazán volt hozzá megfelelő szíjam. Én egy sport szíjjal vettem, mert nyilván elsősorban sportra szerettem volna használni, de az az irodai öltözetemhez, az irodába nem igazán viselhető, amit pedig eddig találtam plusz vásárolható szíjat nem igazán nyerte el a tetszésemet. Most azonban rátaláltam a https://applewatchshop.hu/ oldalra és leesett az állam. Egyből két új szíjat is rendeltem, és így már – mivel egy másodperc alatt át tudom cserélni a szíjakat az órán – bármikor velem lehet a szeretett okos órám. Gyönyörű és hihetetlen praktikus dolgokat lehet itt kapni, nagyon könnyen és jó áron, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis oldalt.