Az új munkahelyem első feladata

Amikor az ember egy új helyen kezd el dolgozni, mint azt én is nemrég tettem, igyekszik nagyon odatenni magát. Meg akarja mutatni, hogy mennyi mindent tud, mennyi szakmai tapasztalata van és hogy rengeteg dolgot rá lehet bízni, mert bizony az a három hónap próbaidő, bár sok esetben védi a munkavállalót és nagy segítséget jelent, hogy könnyen és viszonylag egyszerűen tovább tudjon állni, veszélyt is jelent számára, mert könnyen az utcán találhatja magát.

Így tehát az első feladatomnál én is igyekeztem magamból kihozni a legtöbbet, és már a feladat kiosztása előtt azon izgultam, hogy csak nehogy egy olyan feladat legyen, amit egyáltalán nem tudok megoldani, vagy épp nagyon nehezen, vagy nem jó eredménnyel abszolválok. A kezemet tördelve hallgattam meg a főnökömet, miszerint azt szeretné tőlem legelső nagyobb projektemként kérni, hogy keressek három olyan céget, amelyik a céges telefonflotta javításában, szervízelésében segíteni tudna, és válasszam ki az általam javasolt legjobbat, akivel véleményem szerint üzletet kellene kötni a cégnek és hordani a több mint kétszázötven telefon közül a problémásakat javításra.

Ez számomra azért volt könnyű feladat, mert az előző munkahelyemen ugyanezt egy fél évvel a kérés előtt végig zongoráztam, és nagyjából teljes képem volt a piacról, az árakról és a munka színvonaláról, úgyhogy tudjam, hogy a legjobb samsung telefon szervíz budapest területén nem más, mint az androidszerviz.hu. Persze mondanom sem kell, hogy kellett keresnem még két másik vállalatot, akik azért hasonló szinten végzik a tevékenységet, mert már ennyire nem emlékeztem az előző összerakott anyagomra, ami az üzleti titok fejében nem jöhetett velem, de ilyen viszonylatban nagyon könnyen meg tudtam oldani a feladatot és az eredmény is tökéletes lett a választott csapattal. Az első feladatom tehát égi szerencseként esett rám.